Dunabogdány

Weboldal

A Kalicsa-patak bal partján húzódó Váradok-dűlőben a kutatások már régen tisztázták, hogy a római erődlánc egyik egységeként itt építettek katonai tábort. A Cirpinek nevezett dunabogdányi táborból már ismert volt egy i.sz. 205-ből való, Aesculapiusnak és Hygeianak emelt szentély.
Dunabogdány nevét az első írásos emlék 1285-ből említi. A falu a középkoron át felváltva volt a Rosd nemzetség és a közelben székelő magyar királyok tulajdonában. A törökök 1559-ben foglalták el, lakosai a hódoltság alatt nem pusztultak ki teljesen. A lakosság pótlására a XVII. század végén németeket telepítettek be. 1695-ben a Zichy családé, később pedig a kamara óbudai birtokának része.


--------------------------------------------------------------------------------

Dunabogdányban régi hagyományokhoz kapcsolódott a szőlő- és gyümölcstermesztés. A múlt századi források dicsérik a nagy szemű, kövér, hatalmas fürtű és igen bő termésű bogdányi dinkát, melynek neve nem az erős, hanem a könnyű asztali borokhoz tartozott. A gyümölcstermesztésben - különösen a korai cseresznye- és a kajszibarackfajtákban - Bogdány már a múlt század végére vetélytársa lett Nagymarosnak, mert innen is kiváló minőségű gyümölcsök kerültek a pesti piacokra. Újabban a község lakói a málna termesztésben értek el szép eredményeket.

Az országút mentén hosszan és a hegyek lejtőire települt község házai között több népi építészeti emlék és sok szép formájú régi kőkapu is található.

A kőbányászat régi hagyományokra tekint vissza Dunabogdányban. A nehéz kenyeret adó bánya munkásai, a kővágók (németesen riccerek) nagy családjuk miatt vállalták ezt a munkát, minthogy a ház melletti kisebb gyümölcsösökből nem tudtak megélni. A Csódi-hegy trachitját évszázadok óta robbantással nyerik. A lerobbantott követ a bányaudvart behálózó síneken közlekedő csillesorok juttatják el a feldolgozási helyre, ahol a legnagyobb szaktudást igénylő munka, a kőhasítás kezdődik. A bányában többféle követ faragnak. Ezeket általában a kő mérete szerint nevezik el. A köveket hidak, járdák kövezésére, burkolásra és járdaszegélyek kiképzésére használják fel, főképp Budapesten.

A kőbányában évszázadok óta folyó kővágás mellett egy nagyobb szakértelmet kívánó szakma, a kőfaragás is meghonosodott. Erről a községben tett sétánk során is meggyőződhetünk, mert számos egyházi emlék és a népi építészethez kacsolódó kőkapu, kőoszlop és kőpad tanúskodik a kőfaragók mesterségbeli tudásáról. Ezekkel a népi faragványokkal ma leginkább a Fő utcában, a falu régi módos gazdáinak portái előtt találkozhatunk. Dunabogdányi kőfaragók dolgoztak a szigeten is. Tótfalu utcáiban lehet sok kőkaput és kőpadot találni. Ezek a népi építészeti emlékek is a bogdányi mesterek keze alól kerültek ki.

A hajóállomástól indulnak a hegyek felé vezető turistautak. Közeli félnapos kirándulási célpontok: a Mester-rét és a Vízverési-rét, de hosszabb túra is tehető a Pap-hegy és a Len-hegy oldalában 400-500m magasságban, a Visegrád fölötti Nagy-Villámi kilátóig és a visegrádi Fellegvárig.
Dunabogdány észak felé terjeszkedő házsora teljesen összeolvadt a község üdülőnegyedével, amely a Szentgyörgy-patak hídjától már visegrádi terület. A patak bal partján épült művésznegyed az utóbbi harminc évben alakult ki. Áprily Lajos költő volt a kies völgy és a \\\"sűrű múltú hegyek\\\" felfedezője. Róla nevezték el a művésztelepet és a szép patakvölgyet. A család tulajdonában levő háza itt áll a patak partján.